"Alapjában véve minden mű csekély, ha a végtelent nézzük; az számít, amit magunkból: szeretetünkből, jóindulatunkból beleviszünk."
Brunszvik Teréz


2014. szeptember 19., péntek

Az égig érő fa

Érdekes, de legalábbis számomra új vállalkozásba fogtam, amikor Az égig érő fa meséjét játszottuk, dramatizáltuk el a gyerekekkel. Meghatároztam, hogy mely részletek emelkedjenek ki, s hova lehetne néha feszültség oldásként, néha a történések, az elmélyítés miatt egy-egy játékot, zenét betenni. Segítőre is szükségem volt, aki a királyt s a gebéből átalakuló paripát játssza. Illetve egy kézbáb, Panni lett a királykisasszony, akit a végén az egyik kisfiú feleségül vett, s járta vele a lakodalmas táncot. Másik alapot a mesében rejlő négy elem és az ahhoz kapcsolódó próbák, átélések jelentették. Minden a királykisasszony virágoskertjében indult. A FÖLDalatt szunnyadó magocskákból. A gyerekek a Kősziklán felfutó kezdetű népdalra kinőttek a földből. A Piros, sárga, kék kezdetű dal volt a következő kis figyelemgyakorlattal: amikor a dalban a rózsa, a tulipán és a harangvirág virágnevek csendültek fel 1-1 kisgyereknek kellett a tőlem kapott triangulumot, csengettyűt és száncsengőt megszólaltatniuk. Egyszer csak Panni királykisasszony is megérkezett. Bájosan a kedvenc dalát, az Alma, alma piros alma odafenn a fán-t daloltuk vele. Ám ezután feltámadt a szél, és a Tekereg a szél, csavarog a szél dalára hatalmas forgószél kerekedett, és felrepítette a királykisasszonyt. Egy létrából készítettünk neki palotát, s elbújtattuk. Ezután a király kihirdette, hogy azé lesz a lánya és fele királysága, aki a királykisasszonyt megtalálja. Sajnos a hecke-ficki hercegeknek nem sikerült, de mi betévedtünk a király kondájába. Egy kis malac, röf röf röf… s már szólt is a kismalacokról a dal, s túrták a gyerekek négykézláb a földet… A kiskondásnak az egyik bölcs kismalac megsuttintotta, hogy hogyan lehetne a királykisasszonyt megtalálni. Mentünk hát a királyhoz, hogy megkérjük, hogy bocskort s gúnyát csináltasson nekünk, s elindultunk fölfelé, szép, alapos, egyenletes ritmusban (ahogy a VÍZ is áramlik a fa törzsében) (ritmushangszerekkel kísérve) föl a fán. Erdő mellett, nem jó lakni, hangzott a következő dal a gyerekek hangszerezésével együtt. Mikor fölértünk, mert a 7 pár bocskorunk, s a 7 rend gúnyánk is elkopott, láttuk, hogy ott vagyunk egy másik világ kapujában. Mert a levélen, ahová a levél nyelén csak kúszva, mint egy hernyó tudtunk menni, - egy másik világ van, ugyanolyan, mint odalent a földön… No de az első LEVEGŐ-próbát, bátorság próbát ki kellett állni, ráugrani a levélre. Milyen állat erejével ugorhatunk? Mondták a gyerekek, hogy a nyuszi is tud jó nagyot ugrani. Hát nyusziztunk egyet a Nyuszi-Gyuszi fekszik árokban kezdetű dalra. De a mese úgy szól, hogy Jánoska ráugrott a levélre, mint egy béka. Így egy békás dalra (Levelibéka fönn a fán) brekegtünk, s ugortunk át a másik világba. Ott megállítottuk a kakas-lábon forgó várat, s a királykisasszonyhoz mentünk. Ő el is bújtatott minket, hogy a sárkány nehogy azonnal megtaláljon, s fel találjon azonnal falni bennünket. Ekkor a gyerekekkel egy nagy kendő alá rejtőztünk. S itt egy kis tanácskozást tartottunk. Stratégiai gyűlést, mint a nagyok. Mit is csináljunk, ha jön a sárkány? Kérdeztem. Mi legyen a félelmünkkel? Egy kisfiútól azonnal jött a hőshöz méltó válasz: vágjuk le a fejét! Jó, és még mit? Egy kislánytól a következő felelt érkezett: - Repüljünk el! - És van szárnyad? -kérdeztem én vissza - Igen, van – mondta a kislány. No, ennek a válasznak nagyon örültem! Igazi tündérrel lehet akkor dolgom  A kérdezősködés végén egy javaslatom volt még: énekeljünk, s akkor nem fogunk félelmet érezni… Így a Süss fel nap-ot elénekeltük. S a végén az egyik kisgyerek megszólalt: Én nem is félek! Ám ekkor megérkezett a sárkány, akit három szivárvány színű tollsöprűből s némi piros szalagból eszkábáltunk össze. Élethű volt, azt hiszem, mert volt, aki teljesen elhitte létezését. A sárkány kiosztotta ránk a feladatot, az istállójában lévő lovakat kellett etetni s a kedvükben járni. Egy gebét kivéve. Annak nem szabadott, csak mindig mást adni, mint amit kért. Átköltve egy kicsit az Egyél libám kezdetű dalt, az Egyél paci és Gyí paci paripára elvégeztük a teendőket. De a kis sovány gebén megesett a szívünk. De jól is tettük, mert ő tudta a megszabadulásunk titkait. Azonnal meg is gyújtottuk a 7 öl fát, s hozzá a Tüzet viszek kezdetű dallal játszottuk el a TŰZ fellángolását, majd parázzsá csendesülését. A tüzes parázstól a ló megerősödött, sőt egy arany csík lett a hátán, mi több, 5 lába lett!!! A királykisasszonyunk pedig kitudakolta a sárkánytól, miben tartja az erejét. Ezt egy gordonka segítségével 3 aprócska zenedarabbal meséltem el a gyerekeknek. A vaddisznó reszelősen röfögött, a nyuszi rövid hangokon ugrált, a darazsak pedig gyors ritmusban duruzsoltak. Harci eszköznek ott volt a mutatóujj-kardunk, a másik kezünk nyitott tenyere pedig pajzsnak kitűnőnek bizonyult. Gyakorlatoztattuk egy kicsit rövid reneszánsz zenére párosával a harci jártasságunkat, majd nekiindultunk az erdőnek, hogy megtaláljuk a vaddisznót. A fejét kettévágtunk, előpattant a nyúl, annak a fejét kettévágtuk, előugrott a skatulya, benne a 9 lódarázzsal, de azt is összelapítottuk. Visszatérve, a sárkányt valóban erőtlenül találtuk, már csak vonszolni lehetett. De hogy teljesen bizonyosak legyünk, hogy félelmünk tárgya bátorságunk és tudásunk révén valóban megsemmisült, a három tollsöprűt összekötő zsinórt is elnyisszantottuk, s diadalmasan a táltosunk segítségével becsukott szemmel a földre szálltunk. Ott nagy lakomát csaptunk Panni királykisasszonyt hozzáadtuk az egyik királyfihoz, ő táncolhatott vele, a többiek is ropták a Kicsike lány, ha táncol kezdetű dalra. A végén kitört belőlünk a felszabadító taps, hogy ilyen bátran, s hősiesen kiálltuk az összes próbát!