"Alapjában véve minden mű csekély, ha a végtelent nézzük; az számít, amit magunkból: szeretetünkből, jóindulatunkból beleviszünk."
Brunszvik Teréz


Ritmusjátékok

RITMUS
  • egyéni ritmus – milyen a belső ritmusom?
hangszerrel, vagy csak hanggal, testünkkel kiadott hanggal
  • mindenki figyeljen a saját szívének ritmusára. Azt jelenítse meg valamilyen finom hanggal
    • közösségben meg kell tartani a saját ritmust – kavalkád lesz, de nem baj…
    • ritmus megtartása magunkban számolunk tovább – ld. Pszich.gyak
    • dal éneklése, és belül folytatjuk, intésre hangosan – Kis kece lányom pl.
  • páros, hármas, kiscsoportos ritmus - egymásra figyelő feladatok
    • sziámi ikrek, együtt kell lépni, figyelni egymás lépését – lassú dal (Madár voltam álmomban), majd gyors dal (Pörög a forog a szoknya)
    • babzsákdobálás egymásnak adott ritmusban – csukott szemmel megpróbálni? (Tigris)
  • közös ritmus – alkalmazkodás
    • babzsákadogatós versikére, ritmusra
Először egyekre, majd titi tá a kézben a babzsákot ide-oda és továbbad.
Som dere - dalra
(Megyek itt, megyek ott, egyszer bal, egyszer jobb. Fenn az ég, lenn a kút, hideg jég, hosszú út.)
  • ritmusok a zenében – zenehallgatás, milyen hangulatot hordoz számodra?
    • - cselló: A hattyú és a Tarantella
A tarantella kifejezés Dél-Olaszország jellegzetes táncait, illetve a hozzájuk kapcsolódó zenei stílust jelöli. Tempójuk gyors, ritmusuk jellemzően 6/8, 8/8 vagy 4/4.
A tarantellát a források először a 17. század elején említik. A 19. században a Szicíliai Királyság szimbólumává vált, és a tarantella név ekkor olvasztotta magába Dél-Olaszország számos táncát.
  • az „Előre ifjú szívek”-et meghangszerelni
Ötletek még a ritmushoz:
  • szünet szerepe a zenében
  • 2 gyerek a kör közepén labdázik, vagy valami egyértelmű tevékenységet végez. Azt kell „szinkronizálni” a hangszereikkel a körben ülőknek.
  • körbeadni a vezető által keltett ritmust, ők a visszhang
  • karmesteres játék – erdőben a szél – kendővel mutatja, hol szól a hang – szalad a többi gyerek előtt
  • konkrét ritmusokat mutat valaki – azt kell mindenkinek követnie
  • titkos karmester – valaki indítja a ritmust (mint fent), egyvalakit kiküldenek, akinek ki kell találnia, ki a karmester
  • kétszólamú ritmusozás
  • egyik csapat elölről, másik csapat hátulról kezdi a ritmusokat, amiket a táblára írtunk
  • De kopog a tikfa! (Sáry László)
„De kopog a tikfa!” Ezt ismételgetjük titi, titi, tá, tá ritmusban. majd, amikor a vezető a tikfa szó alatt azt mondja, hogy „váltás!”, a következő alkalommal: „Kopog a tikfa!” lesz, majd utána megint az eredeti mondat.
Két csoport játssza, az egyikben nincs változás, a másik időnként kihagyja a „de” szót és ezáltal elcsúszik a két csoport.
Nagyon nehéz, nagyon izgalmas.
  • Különböző metrumok egyszerre
    • Paripám csodaszép pejkó” ¾-es lüktetés. (nincs szünet, mint a dalnál!)
Közben 4/4-es: dobbantás, comb, taps, csettintés.
Paripám csodaszép pejkó,
Ide lép, oda lép, hejhó!
Hegyen át, vizen át vágtat,
Nem adom, ha igérsz százat.
Amikor paripám ballag,
Odanéz valahány csillag.
Amikor paripám táncol,
Odanéz a nap is százszor. – felírni a táblára?
    • Kellene kis kert bő termő” (4/4) mondja, járja az egyik csoport.
Éj mélyből fölzengő”( ¾) mondja, járja a másik csoport.

Ismerkedős játékok, ritmusjátékok - iskolásoknak

- mindenki kicsit elcsendesedik, és a szívverését próbálja meg hallgatni - (nyakán, csuklóját fogva)- ezután jön a "kihangosítás", azaz "nyuszitapssal" (kétujjas tapssal) vagy bármelyik testrészünkön való finom dobolással. A több gyerekből egy mini szívverés szimfónia kerekedhet ki.
-titkos karmester - egy gyerek a csapatból kimegy. A többiek megbeszélik, ki lesz a titkos karmester, és amikor társuk bejön káoszból indulva szépen rendeződnek a titkos karmestert követve. Igyekeznek nem mereven bámulni rá, hanem ráérezni, perifériás látást használni, hogy átvegyék a ritmusát. A kintről jövő feladata felfedni a titkos karmester kilétét.
-adott állandó ritmust, lüktetést ismétel a vezető, mindenkinek erre kell ráhangolódni, a cél, hogy úgy szóljon, mintha egy hangszer lennénk. Könnyít, ha ugyanazok a hangszerek, pl. dobok, vagy taps.
- hangulatok, természeti jelentségek, érzelmek, vagy akár gondolatok különböző hangszerekkel - pl. forrás fakad, vulkán kitörés, szél susogás, megered az eső, eláll az eső, macskalopakodás, hópehely hullása, egyszerű emberi tevékenység: reggel a tükör előtt, vagy felmegy a lépcsőn és kinyitja az ajtót. stb. Általában úgy csináljuk, hogy több csapat van, és ki kell találni az adott kategóriából, hogy mi lehet.
- 2 gyerek a kör közepén labdázik, vagy valami egyértelmű tevékenységet végez. Azt kell „szinkronizálni” a hangszereikkel a körben ülőknek
- ritmusvisszhang - az egyik fél tapsol egy ritmust, s a másiknak vissza kell tapsolnia
- Karmester: a karmester irányítja, mikor legyen halkabb, hangosabb, gyorsabb, lassabb, amit a többiek ritmizálnak (érdemes lehet egy ismert dal ritmusát ritmizálni)
- hang és csend - megvárni, míg teljesen csend nem lesz, várni, hogy megszülessen a csend. Mert ebben fog megszületni a zene is. Ezzel kapcsolatban nagyon érdekes tapasztalataink vannak. Kisebbek szinte egyáltalán nem bírnak csendben maradni. Nagyobbak pedig nagyon szeretnének, és amikor megszületik a csend szinte tapintani lehet, s olyan mintha tényleg valami születendő dolognak adna teret. Belső születésnek, valaminek, amit be lehet fogadni. stb
- kivételesen nem a kezünkkel tapsoltunk ritmusra, hanem
                         -klakkogtunk
                         -a fenekünket lehuppantottuk
Gondolom ez más testrész illegetésével is remek móka lehet, annál jobb, minél viccesebb mozdulatot sikerül kitalálni a ritmizáláshoz.

- az órás alkalmon jött az ötlet: órát raktunk ki a földön a kendőkből. Középre állt egy kisgyerek. A két kezét, mint mutatókat tartotta. Körülötte egyenletes ritmust tapsoltunk, és ő úgy pörgött. Néha gyorsítottunk, néha lassítottunk
- egy dalt elénekelünk. Azután a dal éneklésével együtt a ritmusát tapsoljuk a szövegnek, azután már halkan mondjuk a szöveget, suttogjuk, s a taps marad, végül pedig csak a taps marad, és teljesen némák vagyunk, magunkban mondjuk csak a szöveget, a dalt, és a taps hallatszik csak.- ez a játék nagyon jól tanít elvonatkoztatni a szöveget a dallamot és a ritmust egymástól. Fejleszti a zenei képzeletet is
. dalolunk egy dalt. Körben állnak a gyerekek s a tanítóra figyelnek. Együtt elkezdik a dalt, de amikor a tanító az ujját a szájára teszi, akkor magukban hang nélkül dalolják csak tovább a dalt. Aztán mikor elveszi az ujját a szája elől a gyerekek hangosan folytatják a dalt. Ezt lehet a dal ritmusával is játszani. Valamint bátrabb gyerekek egyesével énekelhetnek, s amikor gondolja, folytatja a dalt a csöndből az egyikük, aki megegyezés szerint valamivel jelzi, hogy ő fog jönni.

Számolás, mozgás, ritmus:
https://www.youtube.com/watch?v=4bgGsfgQ_9c


ezen a facebook oldalon nagyon érdekes mozgásos, ritmusos videók vannak (a zeneválasztással nem feltétlenül értek egyet) mindenesetre kendős, hangszeres, labdás, szalagos játékok/mozgások vannak)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése