"Alapjában véve minden mű csekély, ha a végtelent nézzük; az számít, amit magunkból: szeretetünkből, jóindulatunkból beleviszünk."
Brunszvik Teréz


Vizuális ötletek zenehallgatáshoz és kézműves ötletek

Főzős gyurma receptje: 
20 dkg liszt
10 dkg só
1 evőkanál olaj
3 dl víz
2 kávéskanál citromsav 
Teflonedényben addig főzzük, míg összeáll

A dallamvarázs táborban jártam:
"Homok-test-festés"
A gyerekek zenére bevizezték a testüket, és a közeli finom homokba hempergőzhettek. Majd a homokra lehetett rajzolni (mármint a testükre), vagy a homokkal alkotni.

Matricafestés-vetítés
A gyerekek a zene ihletésére matricafestékkel iratfűző tasakra festettek. A feytményeket aztán írásvetítőre tették, s egy fehér vászonra vetítették, ami mögé ők maguk is bebújhattak árnyjátékot játszani. A saját képük szereplőivé válva.

Vízbáb készítése és tánca
Egy üveg vízbe (viszonylag nagy üveg kellett hozzá) belelógattunk egy kis pálcát, amire tetszőleges méretű, formájú, színű rongydarabokat erősítettünk fel befőttes gumival.
Vékonyabb szalagok: mozgékonyabb a báb. Anyag darabokat is lehet szórni a vízbe, és azt kevergetni egy hurkapálcával a zene ütemére.
A fénybe téve még varázslatosabbak.

Rajzolás zenére rajzszénnel
Két féle alkotási módszer:
1. Képi elképzelést lerajzolni
2. A zene ütemére, „rákapaszkodva”mozogni, és így a rajzszenet fogni, és ahogy „vezet a zene” úgy húzni a vonalakat.
Rajzszénnel rajzolás technikai alapjai:
- Rajzolni, mint egy ceruzával, erősebben, gyengébben,
- Ujjunkkal elsatírozni
- Elfektetni a szént, és azzal erősebben, gyengébben satírozni
- Radírral (gyurma szerű spec.) „kifehéríteni”

Rajzolás búzadarábaEgy tepsibe, vagy több gyereknek lehet műanyag fóliára búzadarát kitenni, és abba belerajzolni képeket. A domborúsággal, "üres" részek váltakozásával lesz a minta kirajzolható. A végén összegyűjthető a búzadara, amit máskor is fel lehet használni.

Több szintű zsírkrétázás
Zsírkétával több rétegben egymás fölé viszünk föl rétegeket. Ha több réteg készen van, akkor egy kanál végével, hurkapálcikával karcolunk bele formákat: az alsóbb rétegek előtűnnek.
Lehet jó kontrasztos képeket csinálni, vagy "áttűnéseket" is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése