Türelem, türelem, türelem

Hülye vagy!- Kiabál egy kisfiú a vonaton a vasúti fülkék melletti folyosóról. Ahogy kipillantok, még ütögeti is édesanyját apró kezével az óvodásforma kisfiú.
Édesanyja egy darabig tűri. Aztán lehajol, szembenéz kisfiával, s ezt mondja eléggé határozottan, de türelmesen: - Ezt most hagyd abba!
Nincs benne agresszió a fia iránt, egyszerűen a tiszteletet követeli meg magának.
De a fiú nem hagyja abba.
- Hülye vagy, hülye vagy, hülye vagy!
Ekkor az anyuka egy kérdést tesz fel: - Tudod mit jelent az, hogy hülye?
A kisgyerek még egy darabig dühöng. A vonat egy megállóba érkezik.
Az anya két nagyobb lányával, akik intelligens, okos gyerekeknek tűnnek, (alsós és felsős iskolások lehetnek) elkezdi a leszállást. A kisfiú is megy utánuk, még mindig dúlva fúlva.
Az anyuka azzal zárja a vonatról lefelé menet: - Nem is tudod, mit jelent az, hogy hülye.
Az ablakból már csak azt látom, hogy a két lány, a kisfiú és az anyuka mosolyogva üdvözlik apukát a peronon.
Az anya higgadtságát irigylésre méltónak találtam. A kérdései, válaszai mind helyénvalóak voltak, nem tükröztek agressziót, félelmet, csak megérteni akarást. Meg akarta érteni a kisgyerek reakcióját, látni akarta, mi rejlik ezek mögött a szavak és tettek mögött.
Azt gondolom, ez egy kis mini diadala volt az emberi értelemnek.