"Alapjában véve minden mű csekély, ha a végtelent nézzük; az számít, amit magunkból: szeretetünkből, jóindulatunkból beleviszünk."
Brunszvik Teréz


2018. május 11., péntek

Türelem, türelem, türelem

Hülye vagy!- Kiabál egy kisfiú a vonaton a vasúti fülkék melletti folyosóról. Ahogy kipillantok, még ütögeti is édesanyját apró kezével az óvodásforma kisfiú.
Édesanyja egy darabig tűri. Aztán lehajol, szembenéz kisfiával, s ezt mondja eléggé határozottan, de türelmesen: - Ezt most hagyd abba!
Nincs benne agresszió a fia iránt, egyszerűen a tiszteletet követeli meg magának.
De a fiú nem hagyja abba.
- Hülye vagy, hülye vagy, hülye vagy!
Ekkor az anyuka egy kérdést tesz fel: - Tudod mit jelent az, hogy hülye?
A kisgyerek még egy darabig dühöng. A vonat egy megállóba érkezik.
Az anya két nagyobb lányával, akik intelligens, okos gyerekeknek tűnnek, (alsós és felsős iskolások lehetnek) elkezdi a leszállást. A kisfiú is megy utánuk, még mindig dúlva fúlva.
Az anyuka azzal zárja a vonatról lefelé menet: - Nem is tudod, mit jelent az, hogy hülye.
Az ablakból már csak azt látom, hogy a két lány, a kisfiú és az anyuka mosolyogva üdvözlik apukát a peronon.
Az anya higgadtságát irigylésre méltónak találtam. A kérdései, válaszai mind helyénvalóak voltak, nem tükröztek agressziót, félelmet, csak megérteni akarást. Meg akarta érteni a kisgyerek reakcióját, látni akarta, mi rejlik ezek mögött a szavak és tettek mögött.
Azt gondolom, ez egy kis mini diadala volt az emberi értelemnek.

2017. december 28., csütörtök

Két világ határán


Az élet dala

Ágaim tánca
rügyem fakadása
virágom bomlása
levelem hullása

egy ritmust követ:
az élet ritmusát
s örömmel zengi
az élet dalát.



Élet
Gyöngysorba fűzöm életem:
mi történt e földön velem.

Szerettem, s szerettek engemet,
Csalódtam, s én is vettem el hitet.

Adtam, s hittem, jól teszem.
Kaptam, s megköszöntem kedvesen.

Kiáltottam fájdalmakat hangosan.
Nem tudtam akkor, hogy nem fontosak.

Énekeltem szívből dallamot,
s volt dal, melyet lelkem hallgatott.

Újra, s újra kezdtem életem
s ez volt a legjobb, mi történt velem.

Vártalak

Vártalak
Csendben, szívből
holdsugárral
vártalak

Kerestelek
türelemmel,
gyémánt úton
kerestelek

Éreztelek
nyugalommal,
otthonra lelve
éreztelek

Engedtelek
lassan
szívem udvarába
beengedtelek



Harsogó tenger

Ringó kékség
hullám, tajték
marcona dala
vadság moraja
erejét kiadja:
kövekre csapja.

Életem útján
új hit sugara:
Változz szikla!
tombol dala
fülembe zúgja
harsogva búgja.

2017. július 26., szerda

A VÍZ

Víz vagyok, könnyed, selymes, lágy.
A hegy meredélyéről zubogok alá.
Patakká válok, átmosom a köveket
Tajtékot vetek, fodros fehérségeket.
Kezeim zsibongó hullámok, de túlnőnek rajtam
Folyóként hömpölygök tovább e dalban.
Nyugalommal tölti ki medrem, s alig hallani
az Élet vize hogy áramlik a talpamig.
Tengerré váltam: figyelek,
Ős-Bölcsességet keresek.
Ritmusom így zeng, ahogy partot érve ring:
széép,tü-rel-mes a sza-vam
mosss-om tisztára magam
miiin-dent egy-be-ol-vasz-tok:
messsssz-szi-mesz-szi-for-rá-sok
miiiiiind ben-nem-ta-lál-koz-tok.

2017. június 1., csütörtök

Néhány gondolat a nagyoktól


"Azért a legfontosabb a zenei nevelés, mivel a ritmus és összhang merül alá leginkább a lélek mélyébe, és a legerősebben ragadja meg azt."

Platón


"Mondd meg nekem, mit dalolsz, megmondom, ki vagy. A bennünk továbbrezgő dallamok és foszlányaik olyat vallanak felőlünk, amit semmi lélekelemzés nem hoz felszínre. Bevilágítanak a lélek rejtett zugaiba, ahova másképp nem férkőzhetünk."


Kodály Zoltán

"A zene a káoszból rendet teremt; a ritmus a széttartót egységbe fogja; a melódia a megszakítottat folytonossá varázsolja; a harmónia az össze nem illőket összeegyezteti."

Yehudi Menuhin

"A zene erkölcsi törvény. Lelket kölcsönöz a mindenségnek, szárnyat az élménynek, szállni tanítja a képzeletet, bájt ad a szomorúnak, derűt és életet mindennek. Lényege a rendnek, és útja minden jóhoz, igazságoshoz és széphez vezet, amelynek csak láthatatlan, de kápráztató, szenvedélyes és örökkévaló alakja."

Platón

"A zene rendeltetése: belső világunk jobb megismerése, felvirágozása és kiteljesedése. A népek legendái isteni eredetűnek tartják. S ahol az emberi megismerés határait érjük, ott a zene még túlmutat rajtuk, olyan világba, melyet megismerni nem, csak sejteni lehet."

Kodály Zoltán
"Teljes lelki élet zene nélkül nincs. Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be."
Kodály Zoltán

2017. január 31., kedd

A ritmus megtartó ereje

Néhány tapasztalatom született átélésem után, melyben a Traumapedagógia tanfolyamon és egy másik helyen részesültem, a jó ritmussal kapcsolatban. Mindkét helyen az időt, a foglalkozásokat, előadásokat rövid, de annál tartalmasabb szent, kiemelkedési idővel tagoltuk.


A ritmus kétfélét érhet el: automatizálhat, és elgépiesíthet. Vagy a Szellemit, a Halhatatlan Lelket felszabadító, kiszabadtó erőt képviselheti. Azzal, hogy a testet ritmusba hozzuk, a rendet létrehozzuk magunkban. A rend végül átterjed a finomabb szintekre is. Így harmonizálja az örökké mozgó pszichénket, gondolatainkat és érzéseinket.

A pontosság: ugyanez a pontos ritmus az időben. Tudod mire készülhetsz fel, és meddig készíts a lelkedet. Ami elnyúlik az már a lelki időn kívül esik.
Művészet jól beosztani az időt.
Mindennek van eleje és vége , ami csak a világon létezik. Ezt tanulhatjuk vele.
Ne akarjunk túl sokat. És keressük azt, hogy a megfelelő időben találjuk meg a megfelelő hangot.

2017. január 23., hétfő

Városnézés gyerekszemmel II.


Ezen a városnézésen nagyobb hangsúly került az elmére, mert várható volt, hogy nagyobb, iskolás korú gyerekek jönnek.
A kezdést azonban így is kis érzelmi ráhangolódással kezdtük. A városban hősök szobrait, lakóhelyét kerestük fel, és ezért a hősökről kérdeztem a gyerekeket. Milyen a hős, kit ment, meg, milyen tulajdonságai vannak. És a gyerekek erre mondtak is mindenfélét, hogy bátor, jószívű, segítőkész, igazságos. Ezután igyekeztem az ő életükhöz közelíteni a hősiesség kérdését. Milyen az, ha kis hősi tettet hajtasz végre az iskolában. Pl. segítőkész vagy a többiekkel, barátod otthon felejtette a tízórait, adsz neki belőle, segítesz a leckében másnak stb. Valamint azzal is tágítottam a hős fogalmát, hogy nem csak a nagy fizikai erejű, és bátorságban kitűnő emberek lehetnek hősök, hanem tudósok, művészek is, akik hozzájárulnak, hogy az emberek könnyebben, vagy épp boldogabban, katartikus élményekkel megtisztulva éljenek.
 Itt jött egy kis tánc, zenére, hogy a falevelek, mint a kis hősök egy kupacra gyűltek. Szerettem volna az érintéseken keresztül a közvetlenséget elérni, a nagyobb gyerekek erre nem nagyon voltak vevők. Azt mondtam a gyerekeknek, hogy ez a nagy fa tudja, hogy mi ma a feladatunk, s ezért ezt meg kell neki előlegeznünk. Mindenki gyűjtött egy hosszúkás, egy puha és egy lapos dolgot. Ezekből egy kis oltárszerűséget építettünk a fa köré. A fa meg is súgta, hogy a hősiesség medáljait kell ma megtalálnunk.
Mindenkit körbejártam a körön belül, a szememmel igyekeztem úgy nézni, hogy felébresszem bennük a kis hőst, és mindenkihez hozzá is értem valahol, hogy odateszem neki a hőst ébresztő szellemet. Itt elindult a képzelete a felnőtteknek, gyerekeknek egyaránt. Mondták, hogy hol érzik a hősiességet a testükben. Egy nagy körbe állunk és az elejétől elindítunk egy nagy hullámot a kezünkkel, ami a hősiesség szelleme, és a felébresztett hősöket indítja útnak. Itt kicsit játszottunk még, és oda-vissza küldtem a hullámokat, hogy egy kicsit nevessenek a gyerekek.
Ezután még egy erényt is húztak – azokból az erényekből, amiket ezen a túrán próbára fogunk tenni. Ehhez már előre az egyes állomásokhoz kapcsoltunk bizonyos erényeket. Az adott állomáson megkérdeztem, kinek van ilyen erénye, s első sorban tőlük kérdeztem a válaszokat, de aztán a többieket is természetesen.
Elindultunk, én tudtam a nagy fa Szellemétől az utat. Első megállónk a Petőfi híd közepénél volt. Kérdezgettem a gyerekeket, hogy milyen folyók vannak Győrben. Aztán a hős megtisztulásáról beszéltem, hogy a félelmeinket ott kell hagyni, mielőtt elindulhatunk a hősi útra. Egy levelet vittem ehhez magunkkal, amire kis időt hagyva a gondolkodásra a gyerekek (a nagyobbak is!!!) rásuttogták a félelmüket. Együtt aztán bedobtuk a folyóba, hogy vigye el a víz jó messzire. (TISZTASÁG)
A következő hely Schwarzenberg és Pálffy szobor volt. Ők védték egy időben Győr városát. Egy petárdarobbantós történetet meséltünk nekik el, s hogy milyen nagy lélekjelenlétet kíván egy ilyen akció a katonáktól. (ÜGYESSÉG) Így itt a feladat az volt, hogy egy ugrókötelet körbe forgattam, s úgy kellett mindenkinek áthaladnia a képzeletbeli kapun, ahol ez a kötél forgott, hogy nem érhetett hozzá a kötélhez.
Utunk a Rába partján haladt tovább. Az úton az érzékszerveinek élesítettük. Ez is jól jön a hősnek, ha az érzékelése kifinomult! pl. Hány színt látsz zöldből. Megbeszéltük. Aztán megálltunk, s megbeszéltük, milyen illatokat érzünk. (víz, anyukám parfümje, hal, avar stb.) Volt még a hallás, hogy mit hallanak.
A következő feladatban a JÓSZÍVŰSÉGET és a SEGÍTŐKÉSZSÉGET tettük próbára. Az első részében mondtam, álljanak körbe. Nagyjából egyforma magas emberek álljanak egymás mellet. Aztán nagy lett a derültség, mikor azt kértem, egymás hátát masszírozzuk meg
J A következőben pedig párba állítottam az embereket, s minden párnak megmutattam, hogy hol kell összenőniük, s hogy a következő szakaszt így tegyék meg. A végén megbeszéltük a tapasztalatokat, mennyire nehéz is a közös ritmust és az egymásra hangolódást megtenni.
Ezután a LELEMÉNYESSÉGET, FURFANGOSSÁGOT tettük próbára, és arról beszéltünk, hogy a Sforza bástya milyen különleges katonai találmány. Ez a füles bástyának is becézett építmény megvédi a várvédő katonákat attól, hogy miközben védekeznek, őket le tudják lőni. Mert a bástya maga fedezéket nyújt számukra. És hogy ezt egy ember találta ki – micsoda leleményesség. A feladatban különböző eszközöket tettünk a gyerekek elé és a feladatot kiadtuk: két nagyfiút kiválasztottunk, nekik kell a többieket bekötött szemmel elvezetni a következő állomáshelyig. Ez egy veszélyes szakasz volt, így jobbra a vízpart meredeken, balra pedig a várfal. A szülők is sorfalat álltak, de a segítségek között volt egy hosszú kötél, amivel a gyerekek összekapcsolódtak. Ez egyben BÁTORSÁG próbává is vált.
Ezután egy megmozgatós feladat jött, hogy a gyerekekben rejlő mozgékonyságot is hagyjuk érvényre jutni. Volt négy kód, amit a gyerekeknek meg kellett jegyezni, milyen feladat társuk hozzá:
LANT- fára felkötünk valamit, leszedni
ORSZÁGALMA- szlalomozni az ágyúk között  az első és utolsón átmászni
KARD- felfutni a lépcsőre
KORONA- körbeadni egy teniszlabdát  (országalmát)
Ezt a 4-et pedig a gyerekek alkotta 3 csapatból mindháromnál más sorrendben mutattam fel. A többiek olyankor szurkoltak, amikor nem ők kerültek sorra.
Napóleon egy alkalommal megszállt Győrben, s az ő házánál egy képregény kockáit kellett a gyerekeknek kitalálni, hogy milyen sorban vannak, mert hogy Napóleon is egy nagy SZERVEZŐ ERŐvel rendelkező ember volt, mondhatjuk stratégának is, s ott fontos tudni, mi mi után kell, hogy következzen egy folyamatban.
Ehhez közel volt Blaha Lujza, (MŰVÉSZI ERŐ) a nemzet csalogányának volt lakóháza, így egy dalt az ő emlékére énekeltünk el.
Utunk egy sikátoron át vezetett fel a Káptalan dombra. A sikátorban kis BÁTORSÁG próba  volt, felülről kicsi és nagy labdákat dobtam a gyerekekre, egerek!!! és denevérek!!! felkiáltással. A gyerekeknek jó móka volt a golyókat és a labdákat felszedegetni.
A Szent László szobor volt az utolsó állomás. Az ő történetét nem sikerült már elmondanunk, de a LOVAGIASSÁG erényét választottuk hozzá, mert ő volt, aki „a többi ember közül vállal kimagaslott” és nem csak testileg, hanem szellemi szempontból is felnéztek rá az emberei. A lovagiasság átéléshez körben táncoltunk, a babzsákkal a fejükön. Először csak járkáltak a gyerekek úgy, hogy kihúzták magukat. Mondtam, mindenki képzelje el, hogy egy láthatatlan zsinórral az Éghez vannak kötve úgy, hogy szilárdan állnak a földön. Furulyával és csörgődobbal szolgáltattam a gyerekeknek zenét, s a segítőm pedig mutatott pár nagyon egyszerű lépést a gyerekeknek.
Itt volt egy szép momentum: eggyel kevesebb volt a babzsák, s segítőm kérdezte, ki adná  oda egy időre a kisfiúnak, akinek nincs. Az egyik kisfiú azonnal odaadta, majd az egyik anyuka neki is adott a fejére egy papírzsepi csomagot, s így mindenkinek jutott. Igazi lovagiasság is került példaként elénk.
Itt még az elveszett Hősiesség Medalionjait is megkapták, kis bőrdarabok, bőrzsinór, s fém lapocskák, melyekre saját elgondolás alapján (erényt, vagy az út fontos momentumát belerajzolhatták) Megköszöntem a jelenlétet, és elbúcsúztunk egymástól.

2015. március 1., vasárnap

Az elüllyedt hajó

Újabb megoldandó kérdés a gyermekek lelkivilágában: a dolgok múlandóságának és keletkezésének és elpusztulásának örök körforgása. A Szeleburdi családot néztük, azt a részt, amikor Ramóna, az eredetileg roncs hajó a gyerekek és felnőttek keze alatt szépül, épül. És amikor már teljesen kész, várják, hogy másnap versenyezni mennek majd vele, egy nagyobb hajó hullámverésével odasodródó rönkkel léket kap és a szemük láttára pár perc alatt elsüllyed. Ők pedig csak nézik, tehetetlenül állnak a parton. A filmen a feloldást az anyuka mondja a lánykának: „Mikor becsukod a szemed, mindig ott lehet veled a hajónk!” és a kislány becsukja a szemét és elképzeli a hajót. - De olyan szép volt! – mondja Gergő, és potyognak a könnyei. És nekem is vele együtt potyogtak, mert tényleg, milyen szép volt, és értelmetlennek tűnik a halála és az a sok munka, amit dolgoztak rajta, a szeretet, és az önmaguk felülmúlása, a reménytelenségből való kilábalás, hogy ez a roncs már nem jó semmire, és nem tudjuk megcsinálni. Aztán mégis megjavítják, kimerik a vizet az aljából, lefestik, a megfeneklett hajóorrot kiszabadították, hogy a lágy víz ringathassa végre Ramónát. A múlandó dolgok felett így sírunk, és fáj, hogy elveszítettük. És ami eszembe jutott nem is vigaszképp, inkább tanításképp, ami az örök körforgást tanítaná: hogy ha valaki még megtalálja, neki még használható lesz. De ekkor kisfiam logikusan követte az eseményeket: a fa el fog korhadni, és tönkremegy így a hajó anyaga. Igen, lehet, hümmögtem. És újabb mentő gondolatom támadt: akkor a halacskáknak lesz bújócska hely. Jó lesz így? Erre megnyugodott. Mindenesetre elgondolkoztatott ez. Ahogy nő a gyermek, s az értelem is nyílik, a lélek, amelyik megtartja gyermeki nyitottságát, keresi a válaszokat. Keresi az élet nagy kérdéseire a válaszokat. Miért múlnak el a dolgok. A körforgás egy válasz. A másik válaszom a múlandó-ságban, a dolgok látszatosságában van. Hogy minden mögött van valami, a lényeg, aminek a látszata állandóan változik, születik és pusztul. Ez az élete, ettől vannak a dolgok. S olyan, hogy Örök, ebben a múlandóságban nem található.

Családi versköltés

Kirándulni voltunk. Mindig mélységes felbuzgó kreatív erőt érzek, amikor egy erdőben vagy egy nagy tó mellett vagyok. Főleg tavasszal érint meg a megújulás szele és buzgó energiái. Egy ilyen kiránduláson született a közös vers, mert valamit kellett alkotni, valamivel viszonozni kellett a természetnek, amit kaptunk akkor tőle.

Magas kősziklák
Odvas keltikék
A természet mindig a tiéd!

Óriásfésű ágak
fedik be a fákat
mohapárnán szunnyad a szél 

Kőpadka alján
patak fuvoláz
A barlang mélyén
medvelakás.

Hurrá! Jó ez a kirándulás!