Izgultam, mert valószínű volt, hogy a régi csoporttársak közül nem találkozom senkivel. Teljesen idegen emberekkel fogok találkozni. Ráadásul vagy inkább szokás szerint, :) nem is tudom, nem találtam a megfelelő házszámot, ahová a képzést hirdették. Így épp becsöppentem. De az első pillanattól fogva Klári néni szellemisége fogadott: a tanfolyamvezető átölelt, a nevemen szólított és már kezdtük is a közös dalolást. Hazaértem. Az otthon melege kifejezés talán a leg találóbb erre az érzésre. Nem kapcsolódik hozzá semmi elvárás, és szeretlek-nem szeretlek játszma, és nincsenek előzmények, ettől még tisztább tud lenni az egész légkör. Testvérek felgyülemlett karma nélkül, csak adni egymásnak, és nem kiszipolyozni akarni, csak szeretni, megérteni akarni. Ha csak az utcán találkozom ezekkel az emberekkel, lehet, hogy elmentünk volna egymás mellett, vagy ha netán beszélgetésbe elegyedünk is, nem érintünk túl sok komoly témát és érzelmet. Itt viszont megnyílunk, táncban, szóban, érzésben. Táncoltam valakivel. Követtük egymás kezét, mozdulatait. Olyan természetes volt, és egyben valami félelmetes is, hogy átadom magam a táncban. Követni valakit, teljesen figyelni rá, átvenni a mozdulatait, a zenére keletkezett érzéseit veszélyes a kis énünknek. Talán elveszíti önmagát... De nem veszítettem el önmagamat, épp, hogy tanultam valamit. Tanultam átadni magam, tanultam a jó értelemben "vezetve lenni" érzését, tanultam egy másik emberről. És aztán ő is átadta az irányítás lehetőségét. Ő figyelt rám, és követett. És én igyekeztem. Elfogadni őt, teremtővé válni a közös karmozgások szépségében...
Mennyire nem ehhez vagyunk hozzászokva, és a pszichénk sem. Rengeteg védő mechanizmussal és energiával felépített falak mögé rejtezve éljük az életet. És ahol csak egy kicsi esély is megvan, hogy valami hasonlóba cseppenünk, vagy esetleg lehetőségünk van, hogy létrehozzunk egy ilyen hangulatot, légkört, kitüremkedik ez a részünk.Kitüöremkedik, pedig valójában ezek lennénk, ezek vagyunk. Szeretetből vagyunk.
Mi az akadály, hogy ne ezt éljük?
A körülmények? Igen, lehet, hogy vannak közegek, melyekben túl sok az érzelmi és mentális piszok, s emiatt nem alkalmasak erre.
De a nagyobb akadály mi magunk vagyunk. Helyesebben a burkok, amelyek rárakódtak Magunkra.
Ez az életünk küzdelme. Hogy ki tudjuk magunkból hozni ezt a Szeretetet. Le tudjunk hatolni a falakon át bensőnkbe a kincseinkért. És mikor felhozzuk a kincset, mindenkinél - természetétől függően - más-más energiaként fog megmutatkozni. Akarat-energia, bölcsesség, mentális energia, szívbéli energia, formaalkotó energiaként, kapcsolati energiaként, vagy még nagyon sok árnyalatban tündökölhet.
Jó küzdelmet kívánok. És hasonlóan szép "otthon-élményeket" bárhol is legyetek!
