Összezördültünk a párommal, és a gyermek is fültanúja volt.
Hazaértünk, párom ment még tovább, mi ketten mentünk be az ajtón, mikor Gergő megszólalt:
- Most fölmegyek az ágyamra. És ott maradok – kis szünet – mondjuk 5 percig.
- Rendben – mondtam, s gondoltam, biztosan megharagudott rám, mert gondolataiban édesapja mellé állt, s nem találta jogosnak, amit én mondtam.
Újra megszólat: - Fölmegyek, és megvárom, míg elmúlik ez a rossz érzés. És hogy benned is elmúlik…
Nem haragudott, csak a rossz érzésre…
Később beszélgettünk, s mondom, hogy büszke vagyok rá, hogy ilyen okosan viselkedett. És amikor rossz érzése volt, elment lenyugodni.
-De én nem is voltam rossz érzésekben, csak nem akartam elkapni!
Később beszélgettünk, s mondom, hogy büszke vagyok rá, hogy ilyen okosan viselkedett. És amikor rossz érzése volt, elment lenyugodni.
-De én nem is voltam rossz érzésekben, csak nem akartam elkapni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése