Biciklizünk Gergővel. A meleg esti szélben szétcipzárazom a kiskabátomat. Gergő most mögöttem jön és előrekiabál:
- Anya, szárnyad van! A kabátod kétoldalt úgy csapkod, mintha szárny volna.
Én csak mosolygok. A hosszú nap és a sok fárasztó dolog és gondolat után valóban jó lenne, ha lennének szárnyaim.- gondolkodtam el ezen.
Most Gergő elém biciklizik, és ő is szétnyitja a pulcsiját.
- Anya, most már nekem is van szárnyam!
- De jó!
És közben a szárnyalás élményét fogadom be, ahogy együtt rójuk az utcákat.
Nem csak a kerekek gurultak, mi is szárnyaltunk. Előre, kidüllesztett mellekkel, hogy a szívünk vezessen, és hátul a "csapkodó" kabát-szárnyakkal, melyek - ha csak pillanatokra is - az égig emeltek.
Milyen szép gondolatok! Úgy örülök, hogy leírod és megosztod velem is. Örülök Nektek.
VálaszTörlésJó, ha tudtam adni valamit ezzel Neked is! Puszi
VálaszTörlés