Aranyfonál

Van egy aranyfonalam. 

Az égből nyúlik le. 

Olyan, mint az arany láncon függő kastély meséjében, csak ezen nincs kastély. Az égben ki tudja, ki tartja, ki fogja, hová van felakasztva. Néha a felhők, néha az égbolt távolba vesző kékje takarja. Eredete titkos és misztikus. De ott van, erős, és biztos. 

Ha szorongatott, nehéz a helyzet, ebbe belecsimpaszkodhatok, sőt fel is mászhatok rajta. Csak egy kicsit emelkedek magasabbra, s máris nem olyan rémisztő, elkeseredettségre okot adó minden. Kinyitja a világot az időben. A pillanatok csak görögnek. A jelen tavát a múlt folyói táplálják... De van, ami volt, most is van és lesz… Van, ami állandó. Valami, ami nem megfogható. Ehhez az aranyfonálhoz kapcsolódik titokzatosan. 

Néha vékonyka fonálnak tűnik, de mikor sikerül meglátni, - mert különben csak egy fénysugárnak nézném- boldogság lesz, már maga a tudat, hogy létezik. Néha csak egy kis szalag, az ajándékokra masnit kötni. Néha pedig vaskos zsinór, hogy elbírjon, ha nagyon kapálózok. 

Remény, ihlet, angyali, isteni segítők, szeretet, saját erőfeszítésünk tengelye….