Ezen a városnézésen nagyobb hangsúly került az elmére,
mert várható volt, hogy nagyobb, iskolás korú gyerekek jönnek.
A kezdést azonban így is kis érzelmi ráhangolódással
kezdtük. A városban hősök szobrait, lakóhelyét kerestük fel, és ezért a
hősökről kérdeztem a gyerekeket. Milyen a hős, kit ment, meg, milyen
tulajdonságai vannak. És a gyerekek erre mondtak is mindenfélét, hogy bátor,
jószívű, segítőkész, igazságos. Ezután igyekeztem az ő életükhöz közelíteni a
hősiesség kérdését. Milyen az, ha kis hősi tettet hajtasz végre az iskolában.
Pl. segítőkész vagy a többiekkel, barátod otthon felejtette a tízórait, adsz
neki belőle, segítesz a leckében másnak stb. Valamint azzal is tágítottam a hős
fogalmát, hogy nem csak a nagy fizikai erejű, és bátorságban kitűnő emberek
lehetnek hősök, hanem tudósok, művészek is, akik hozzájárulnak, hogy az emberek
könnyebben, vagy épp boldogabban, katartikus élményekkel megtisztulva éljenek.
Itt jött egy kis tánc, zenére, hogy a
falevelek, mint a kis hősök egy kupacra gyűltek. Szerettem volna az érintéseken
keresztül a közvetlenséget elérni, a nagyobb gyerekek erre nem nagyon voltak
vevők. Azt mondtam a gyerekeknek, hogy ez a nagy fa tudja, hogy mi ma a
feladatunk, s ezért ezt meg kell neki előlegeznünk. Mindenki gyűjtött egy
hosszúkás, egy puha és egy lapos dolgot. Ezekből egy kis oltárszerűséget
építettünk a fa köré. A fa meg is súgta, hogy a hősiesség medáljait kell ma
megtalálnunk.
Mindenkit körbejártam a körön belül, a szememmel igyekeztem
úgy nézni, hogy felébresszem bennük a kis hőst, és mindenkihez hozzá is értem
valahol, hogy odateszem neki a hőst ébresztő szellemet. Itt elindult a
képzelete a felnőtteknek, gyerekeknek egyaránt. Mondták, hogy hol érzik a
hősiességet a testükben. Egy nagy körbe állunk és az elejétől elindítunk egy
nagy hullámot a kezünkkel, ami a hősiesség szelleme, és a felébresztett hősöket
indítja útnak. Itt kicsit játszottunk még, és oda-vissza küldtem a hullámokat,
hogy egy kicsit nevessenek a gyerekek.
Ezután még egy erényt is húztak – azokból az erényekből, amiket ezen a túrán
próbára fogunk tenni. Ehhez már előre az egyes állomásokhoz kapcsoltunk
bizonyos erényeket. Az adott állomáson megkérdeztem, kinek van ilyen erénye, s
első sorban tőlük kérdeztem a válaszokat, de aztán a többieket is
természetesen.
Elindultunk, én tudtam a nagy fa Szellemétől az utat. Első megállónk a Petőfi
híd közepénél volt. Kérdezgettem a gyerekeket, hogy milyen folyók vannak
Győrben. Aztán a hős megtisztulásáról beszéltem, hogy a félelmeinket ott kell
hagyni, mielőtt elindulhatunk a hősi útra. Egy levelet vittem ehhez magunkkal,
amire kis időt hagyva a gondolkodásra a gyerekek (a nagyobbak is!!!)
rásuttogták a félelmüket. Együtt aztán bedobtuk a folyóba, hogy vigye el a víz
jó messzire. (TISZTASÁG)
A következő hely Schwarzenberg és Pálffy szobor volt. Ők védték egy időben Győr
városát. Egy petárdarobbantós történetet meséltünk nekik el, s hogy milyen nagy
lélekjelenlétet kíván egy ilyen akció a katonáktól. (ÜGYESSÉG) Így itt a
feladat az volt, hogy egy ugrókötelet körbe forgattam, s úgy kellett
mindenkinek áthaladnia a képzeletbeli kapun, ahol ez a kötél forgott, hogy nem
érhetett hozzá a kötélhez.
Utunk a Rába partján haladt tovább. Az úton az
érzékszerveinek élesítettük. Ez is jól jön a hősnek, ha az érzékelése
kifinomult! pl. Hány színt látsz zöldből. Megbeszéltük. Aztán megálltunk, s
megbeszéltük, milyen illatokat érzünk. (víz, anyukám parfümje, hal, avar stb.)
Volt még a hallás, hogy mit hallanak.
A következő feladatban a JÓSZÍVŰSÉGET és a SEGÍTŐKÉSZSÉGET tettük próbára. Az
első részében mondtam, álljanak körbe. Nagyjából egyforma magas emberek
álljanak egymás mellet. Aztán nagy lett a derültség, mikor azt kértem, egymás
hátát masszírozzuk meg J A következőben pedig párba állítottam az embereket, s minden párnak
megmutattam, hogy hol kell összenőniük, s hogy a következő szakaszt így tegyék
meg. A végén megbeszéltük a tapasztalatokat, mennyire nehéz is a közös ritmust
és az egymásra hangolódást megtenni.
Ezután a LELEMÉNYESSÉGET, FURFANGOSSÁGOT tettük próbára, és arról beszéltünk,
hogy a Sforza bástya milyen különleges katonai találmány. Ez a füles bástyának
is becézett építmény megvédi a várvédő katonákat attól, hogy miközben
védekeznek, őket le tudják lőni. Mert a bástya maga fedezéket nyújt számukra.
És hogy ezt egy ember találta ki – micsoda leleményesség. A feladatban
különböző eszközöket tettünk a gyerekek elé és a feladatot kiadtuk: két
nagyfiút kiválasztottunk, nekik kell a többieket bekötött szemmel elvezetni a
következő állomáshelyig. Ez egy veszélyes szakasz volt, így jobbra a vízpart
meredeken, balra pedig a várfal. A szülők is sorfalat álltak, de a segítségek
között volt egy hosszú kötél, amivel a gyerekek összekapcsolódtak. Ez egyben
BÁTORSÁG próbává is vált.
Ezután egy megmozgatós feladat jött, hogy a
gyerekekben rejlő mozgékonyságot is hagyjuk érvényre jutni. Volt négy kód, amit
a gyerekeknek meg kellett jegyezni, milyen feladat társuk hozzá:
LANT- fára felkötünk valamit, leszedni
ORSZÁGALMA- szlalomozni az ágyúk között
az első és utolsón átmászni
KARD- felfutni a lépcsőre
KORONA- körbeadni egy teniszlabdát (országalmát)
Ezt a 4-et pedig a gyerekek alkotta 3 csapatból mindháromnál más sorrendben
mutattam fel. A többiek olyankor szurkoltak, amikor nem ők kerültek sorra.
Napóleon egy alkalommal megszállt Győrben, s az ő házánál egy képregény kockáit
kellett a gyerekeknek kitalálni, hogy milyen sorban vannak, mert hogy Napóleon is
egy nagy SZERVEZŐ ERŐvel rendelkező ember volt, mondhatjuk stratégának is, s
ott fontos tudni, mi mi után kell, hogy következzen egy folyamatban.
Ehhez közel volt Blaha Lujza, (MŰVÉSZI ERŐ) a nemzet csalogányának volt
lakóháza, így egy dalt az ő emlékére énekeltünk el.
Utunk egy sikátoron át vezetett fel a Káptalan dombra. A sikátorban kis
BÁTORSÁG próba volt, felülről kicsi és
nagy labdákat dobtam a gyerekekre, egerek!!! és denevérek!!! felkiáltással. A
gyerekeknek jó móka volt a golyókat és a labdákat felszedegetni.
A Szent László szobor volt az utolsó állomás. Az ő történetét nem sikerült már
elmondanunk, de a LOVAGIASSÁG erényét választottuk hozzá, mert ő volt, aki „a
többi ember közül vállal kimagaslott” és nem csak testileg, hanem szellemi
szempontból is felnéztek rá az emberei. A lovagiasság átéléshez körben
táncoltunk, a babzsákkal a fejükön. Először csak járkáltak a gyerekek úgy, hogy
kihúzták magukat. Mondtam, mindenki képzelje el, hogy egy láthatatlan zsinórral
az Éghez vannak kötve úgy, hogy szilárdan állnak a földön. Furulyával és
csörgődobbal szolgáltattam a gyerekeknek zenét, s a segítőm pedig mutatott pár
nagyon egyszerű lépést a gyerekeknek.
Itt volt egy szép momentum: eggyel kevesebb volt a babzsák, s segítőm kérdezte,
ki adná oda egy időre a kisfiúnak,
akinek nincs. Az egyik kisfiú azonnal odaadta, majd az egyik anyuka neki is
adott a fejére egy papírzsepi csomagot, s így mindenkinek jutott. Igazi
lovagiasság is került példaként elénk.
Itt még az elveszett Hősiesség Medalionjait is megkapták,
kis bőrdarabok, bőrzsinór, s fém lapocskák, melyekre saját elgondolás alapján
(erényt, vagy az út fontos momentumát belerajzolhatták) Megköszöntem a
jelenlétet, és elbúcsúztunk egymástól.