Ahogy bicikliztem, az egyik autós az út szélén félreállva indexelt az azonos oldali járda felé, jelezve, hogy nem fog továbbmenni, nyugodtan kikerülhető. Még nekem is, egyszerű biciklisnek (ugyanis közel s távol csak én közlekedtem az úton abban a pillanatban).
Jól esett a visszajelzés, azért is, mert a biciklist is számba vették a közlekedésben, és azért is, mert az autós figyelemmel volt a többi közlekedésben lévő iránt, azzal, hogy jelzést adott szándékáról.
Elgondolkodtatott ez egy kicsit az emberek közötti kommunikációról.
Az autósiskolában megtanuljuk, hogy a közlekedés szereplői az indexen, lámpákon, táblákon keresztül kommunikálnak egymással, így elkerülhetők a balesetek. Viszont emberként néha nem annyira sikerül ez a fajta „erőszakmentes”, vagy közös játékszabályoknak megfelelő érintkezés, együttműködés.
Sokféle lehet a hiány, pl. nincsenek konkrét eszközeink, (indexek, lámpák) bevált módszereink (ezt kanyarodás előtt kell csinálni, ezt pedig, ha elromlott az autó) a visszajelzések, a kommunikáció módjaira, hogy abból ne baleset (megbántódás, fájdalom) származzon. Vagy egészen egyszerűen nem gondoljuk, hogy indexelnünk kellene egy helyzetben, mert úgy éljük meg, mint egyéni harcunkat, s közben pedig nagyon is másokkal együtt játsszuk ezt a játékot, és amit lépünk, azzal befolyásoljuk, akadályozzuk vagy épp segítjük mások életét.
Van, olyan, hogy egyszerűen nem látjuk magunkat kívülről, és emiatt azt sem tudjuk, milyen jelzéseket adunk a világ felé (kinn maradt az index, elakadásjelző, vagy épp nem működik, de a kocsiból ezt nem vettük észre :). Ez ahhoz is vezet, hogy már azt sem tudjuk „fiúk vagyunk-e vagy lányok”, mert egy nagy kavalkáddá válik a visszajelzések összessége bennünk. Ez egyfajta felelőtlenség, de ugyanakkor egy tanulási folyamat része is, ahogy a visszajelzésekből lépésről lépésre okulva egyértelműbbekké és talán őszintébbekké is válhatunk saját magunk és a környezetünk számára.
Ha kutatjuk az együttélés objektív és saját szájízünk, személyiségünk szerint alkalmazott törvényszerűségeit jó példát adhat a közlekedés, és talán egy példa segítségével objektívebben is láthatjuk magunkat. Az objektivitás pedig mindig segít, ha valamibe nagyon belefeledkeznénk. A szenvedést is csökkenti és a megoldást is közelebb hozza nehézségeinkre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése