Sasnak születtél

Egy azték újszülött fülébe ezt súgták: „sasnak születtél, jaguárnak, (…) ez a te fészked, de nem az otthonod”.
Másképp gondolkodtak az emberről. A Lelke számított, mely életről életre vándorol, újabb és újabb tapasztalatokat szerezve, hogy a fejlődés útját járja. A testet hordozónak, eszköznek gondolták (ahogy sok más ókori civilizációban is), azaz a fészeknek. Az ember valódi otthona egy másik, láthatatlan dimenzió a felfogásukban. Az a "hely" amelyben a valódi változások, átlényegülések zajlanak. Biztosan mindenki érezte már, hogy valamit belül megtapasztalt, átérzett és emiatt megváltoztak a szavai, mozdulatai is. (Bár ezt esetleg csak utólag vette észre.) Ez is a "láthatatlanban" történt változások egyik fülöncsípése lehet.

Ha így próbálunk gondolkodni, miben fog ez látszani, milyen gondolkodási sémákkal ütközik, milyen szokások állnak ennek a gondolkodásnak az útjába? Vagy: a pozitív oldaláról megfogalmazva: mit jelentene ezek alapján nevelni, nevelődni, cselekedni?

Természetesen ezek ideák lesznek, az életünk sokkal bonyolultabb, és szinte minden pillanatban állandó döntéseket kell hoznunk, amik gyorsaságuk miatt nehezítik a jó döntéseket. De néha-néha talán jó megállni kicsit, és elgondolkozni, őszintén "visszanézni" magunkat, kívülről szemlélve.

• az okokat, rejtettebb, láthatatlan indítóokokat fogjuk keresni, nem ragadunk le annál, hogy már megint rosszaságot csinált, vagy megint ugyanúgy reagált a kisgyerek (és mi is :) )
• nem fogunk a fájdalmaknak pl. túlzottan nagy jelentőséget tulajdonítani. Pl. Átérezzük, hogy fájt a gyermekünknek valami, de utána megyünk tovább, nem foglalkozunk túlzottan a fájdalmak "megélésével", az abba való "belesüllyedéssel"
• Aki tudja, hogy halhatatlan a lelke, abban kevesebb lesz a félelem. A haláltól való félelem az egyik nagy félelme az embernek, ezek a kis halálokhoz (elválások, sikertelenségek, sikerek elmúlása) is kapcsolódnak. És a másik oldala az ismeretlenbe való behatolás képessége.
• ha nem "rendezkedünk be" úgy, mintha az otthonunk lenne ez az életünk, talán kevésbé fáj a dolgok elvesztésének tudata. A túlzott ragaszkodást gyerekeknél saját példánkkal illetve azzal csökkenthetjük, ha minél kevesebbet találkozik a fogyasztói társadalom lehengerlő vágyteremető erejével. Másik lehetőség, hogy olyasmire keltjük fel az érdeklődését, olyasmihez ragasztjuk a figyelmét, ami valóban értelmes, értékes.
• az egymás iránti tiszteletre nevelés is más színben mutatkozik meg. Ha minden ember hasonlóan Halhatatlan Lélekkel rendelkezik, szegről végről mindenki mindenkihez hasonlít, egy tőről fakad, csak a személyes jellemzői lesznek különbözőek, de abban minden ember hasonlít, hogy a fejlődés útját járja. Sőt a szenvedésünkben is közösek vagyunk.
• A fejlődő lelket látni a kisgyerekekben, mindig "üdítő", mert nagyon gyorsan tanulnak, nagyon gyorsan képesek változni, és nagyon lehet érzelmeiket, gondolataikat a mélység, a szimbólumok rejtett világa, a "Napos oldal" felé terelni.

Csak néhány ötlet...