Ki vagy mi a fontos? Az ember? A tárgyak?

Mi lehet az oka, - tettem fel magamban a kérdést,- hogy ingerülten reagálok gyermekem egy-egy tévedésére. Hiszen nem nagy dolgok: kinyomja az utca közepén az újonnan vásárolt nyomófejes szappanból a szappant, vagy ügyetlenkedve issza az innivalóját, és mellélötyköli, vagy egyenesen kiönti. Leeszi a szép új ruháját, vagy eltör ezt-azt a lakásban, esetleg vendégségben jártunkban valaki másnál...
Valóban, tönkretesz valamit, és ez nem helyes, nem helyénvaló. De az én dühöm vajon helyénvaló-e. Építő-e, s ha igen, milyen mértékben az? És honnantól fogva romboló? És vajon ezekkel a reakcióimmak mit üzenek, mit tanítok a gyermekemnek? Hogy ezek a tettek bűntudatot kell, hogy jelentsenek, szinte megbocsáthatatlanok, kijavíthatatlanok? És arról, hogy mi a fontos, ki a fontos és mi/ki nem? Arról mit tanítottam neki?
Természetesen az ok nagyon sokféle lehet - a bennünk éppen forrongó, vagy éppen elfojtott dühtől kezdve, mely a megnyilvánulást keresi, esetleg belénk rögzült, neveltetésünkből fakadó szokásokig. Talán itt is érdemes elgondolkodni, megvizsgálni, melyik indittatásunk a meghatározó. S ha úgy látja az ember, hogy nem helyes az irány, akkor igyekszik meglelni az új, jobb, a közös szülő-gyermek növekedést célzó célt. A következő lépés pedig, hogy új utat, kifejezési formát is leljen hozzá az ember.
A fenti kérdések talán elgondolkodtatóak. És a megválaszolásuk már kiindulópont lehet, ha változtatni szeretnénk.

Kavicsok a patakban

Egy foglalkozást a köveknek, kavicsoknak, a természet-anya anyagi oldalának, a FÖLD elemnek szenteltünk. Az egyik részlet arról szólt, hogy a nagy sziklából lepattanó, leszakadó kövekből lesznek a kavicsok, a patak, folyó simogatására, finom, kitartó és állandó csiszolására.
A gyerekek lefeküdtek, én pedig egy világoskék nagy anyaggal simogattam őket, mintha a folyó vize lenne. Közben daloltunk a patakról. Az egyikük feszült figyelemmel várta, mikor ér oda a kék anyag, s csak akkor mozdult. De akkor gurult egy nagyot.
A végén, hogy megkérdeztem, milyen volt lecsiszolódni, az egyik kislány azt mondta, hogy olyan szép sima lettem, mint amilyen a kövem. (Az elején kaptak varázskavicsot, s ő ekkor még ezt szorongatta, szép, fehér, tisztaságot idéző volt a köve.) Teljesen azonosult vele, közben is figyeltem.

Az önkéntesség

Egy 105 éves nénikéről láttam egy cikket, videót, aki az USÁ-ban a helyi kórházban önkénteskedik. Itt lehet megnézni: http://pozitivhirek.hu/2012/02/105-eves-onkentes-holgy

Elgondolkodtató, ennyi idősen is, aktív, ad, önként vállalt feladatot végez. És láthatóan szívvel-lélekkel, s örömét leli benne.

A gyerekekben annyira természetes még ez a segítő szándék. Talán az általunk adott példa, minta nyomán. Mi is állandóan segítjük vígasztaljuk őket, s odafigyelünk rájuk, odafordulunk hozzájuk, mert ők a kicsik, gyengébbek, tudatlanabbak (legalábbis a veszélyek felmérésében általában) és kiszolgáltatottabbak a felnőtthöz képest. Azaz ezzel azt a mintát adjuk át, hogy a gyengébbet és elesettebbet fel kell emelni, segíteni kell ott, ahol a másik hiányt szenved.

És aztán mi történik az emberben, hogy el tud múlni, felejtődni, vagy korlátozódik ez a képesség? Pl szimpátia alapján segítünk vagy nem, kényelemből elmulasztjuk stb.

Hiszen valahogy ez a természetes az adok-kapok egyensúlyában.

Lehet egy kulcs, hogy a gyermeki öntudatlan ismétlést nem váltja fel a tudatosított nemeslelkűség. Épp ezért lehet, hogy nem csak a tetteket, hanem gondolat magokat is át lehetne adni a gyerekeknek az önkéntes szabad szívből való segítésről. Egyszerű formákra gondolok. Ha látjunk a kisgyereket, hogy segít a másikon, azt megdícsérjük. Ezzel megerősítjük ennek a dolognak a hasznosságáról, jóságáról, helyénvalóságáról. De ha mást látunk segítőkészen cselekedni, mesében, filmen, az utcán akkor azt is megerősíthetjük egymás között, vagy annak az embernek is kifejezve.

A jószámdékkal szembeni csalódások lehetnek a másik ok, amiért a segítéstől elmehet az ember kedve. Tehát, amikor úgy érezzük kihasználnak, vagy a jószándékra elutasítás a válasz.

Erre a tett-következmény páros tudatosítása illetve a hosszútávon való gondolkodás lehet egy válasz. Azaz, hogy minden tettnek lesz következménye, viszont az lehet, hogy nem közvetlenül a tettünkre adott válasz lesz. De ez az egész tett-következmény láncolat az igazságos természeti törvényt követi. Így a segítésnek mindig lesz ha nem rövidtávon, akkor hosszabb távon pozitív következménye. És ezeknek a helyzeteknek a megoldásához az értelmünket kell "mozgásba hoznunk", mert az érzelmi reakció általában gyors, rövid, és könnyen bezárja a szívünket.

Az önkéntes cselekvés, jószándékkal, segítő szándékkal tele, tisztít, frissít, éltet (önmagunkat, és a másikat), áramlásba hozza körülöttünk a jót, a szépet, a jókedvet, bennünket is kedvessé tesz, és közben széppé is.

Ébresszük, dícsérjük, tartsuk meg, beszéljünk a jószándékú önkéntes tettekről, hogy minél több lehessen belőle és az életerővel gazdagítson bennünket, és gyermekeinket!

"Annál teljesebb az ember, minél hiánytalanabbul szétosztja magát szüntelenül."
Ancsel Éva

Pusziritmus

Hallgattuk Gryllus bácsi CD-jét, úgy hogy közben Gergőt felvettem, mint régen baba korában, próbáltam az ölemben tartani, de hát igen, 6 évesen már kinövik az ölünket. És közben adta a puszikat. De nem is akárhogyan - ritmusra. Én pedig folytattam. Így lett egy puszikíséret, mondhatnám puszihangverseny a zenehallgatásból.
:)

Aktív türelem

Fejlesztenünk kell az aktív türelmet, amely úgy tud várni, hogy közben nem szünteti meg a céljai felé haladó cselekvést./Delia S. Guzmán/

Látszólag ellentmondás, mert várni és cselekedni is kell benne. De ez egy aktív várakozás: nem fásulunk bele a problémákba, a hétköznapokba, hanem vannak elvek, amiket a szemünk előtt akarunk tartani. És nem várjuk az azonnali megvalósulásukat, hanem újra és újra felidézzük ezeket a célokat, elveket, és újabb és újabb helyzetet teremtünk arra, hogy ezt gyermekünknek átadhassuk. Ébresztjük benne (s különleges módon közben magunkban is) a jóra, szépre, igazra való hajlandóságot.

Mandalák a számítógépen

Tudom, hogy sokkal jobb, sok szempontból építőbb nem számítógépes programmal mandalákat rajzolni, festeni, színezni. Bár néha a gépek is adhatnak lehetőséget az alkotásra. Ezek most egy számítógépes programmal készültek.

Nagyon nagy örömünk telik benne, akárhányszor eszünkbe jut, hogy mandalázzunk.

Van benne valami megnyugtató, befele fordító, jobbik magunkat előhozó. A színek is árulkodnak lelkiállapotunkról - tükröt mutatnak, ha épp nem lennénk vele tisztában. De "csak úgy" is szublimáló hatású (ahogy egyszer egy pszichológus ismerősöm tanította, hogy amikor egy romboló érzelmet valamilyen művészi tevékenységben sikerül kifejezni, akkor van szó szublimációról).

Ma még nevet is adtunk mindegyiknek, megpróbáltuk megfogalmazni, mit fejeznek ki. A zöldeskék: "Téli fény". A lilás: Fénylő magok a kiteljesedés virágában.

A program helye: http://egyszervolt.hu/jatek/mandala.html

Gúzsba kötő gondolatok

"Belső ellentmondás van az ilyen kijelentésekben: "Én nálad gazdagabb, tehát kiválóbb vagyok", vagy pedig: "Szebben tudok szónokolni, tehát kiválóbb vagyok nálad". Helyesebbek az ilyen mondások: "Gazdagabb vagyok, tehát vagyonom értékesebb, mint a tied", vagy pedig: "Jobban szónokolok nálad, tehát szónoklatom jobb, mint a tied". Te azonban nem vagy sem vagyon, sem szónoklat."

Epiktétosz

Milyen egyszerűnek tűnik ez alapján a mondás alapján, hogy ne azonosítsuk se saját magunk, se mások, se pedig neveltjeink tetteit az emberrel, gyermekkel aki elkövette őket! Amikor azonosítunk, gúzsba kötjük a lelket. A fejlődés egy állomásához ragasztunk, ragaszkodunk. Nehezebb innen újra felállni.

Ha azonban nem azonosulunk, és azonosítunk akkor lesz lehetőség az elrontott dolgok kijavítására, és a lélek szárnyalhat.

Ezt adhatjuk meg magunknak, másoknak, gyermekünknek.

A hó

A hó ellep mindent: fák ágait, a köztük megbúvó madárfészket, a fák törzsét, , a játszótéri játékokat, padokat, az autók tetejét, a kerítések alapzatát, az utakat, az emberek kabátját. Ellep, ugyanakkor ki is rajzolja, jobban kihangsúlyozza a tárgyak alakját, formáját. Talán a sötét és a világos kontrasztjával éri el ezt.
Aztán a hóban gyönyörű nyomok is keletkeznek: autók kerekének nyomai, kutyanyomok, madárnyomok, emberi lábnyomok: gyermeké, felnőtté 38- as, vagy épp 45-ös. És láthatunk itt-ott angyalkát a szűz hóban, vagy felfedezhetjük az ereszről lecseppenő olvadék vájta mélyedéseket . Egy levél is előbukkanhat a hó alól, egészen mélyről: átalakulásában (rothadásban) meleget termel , és ez olvasztja fel a havat. Nyomok, nyomok, nyomok...
Valaki, vagy valami járt ott előttünk, lehet rá következtetni, ki, s milyen lehetett.
Ahol az előttünk járó ember cipője alatt roppant a hó, ott már nekünk nem ropog, de cserébe láthatjuk az utat, merre kell menni.
Puha, hideg, mégis tündéri, varázslatos, ezerféle.
Hangja is van: roppan a talpunk alatt, vagy a hódara finoman csilingel az aszfalton és a fenyők tűlevelein.
Aki autózott már hóesésben, a világűrbe képzelheti magát, mintha megannyi csillag jönne vele szembe galaktikus utazásán. Az utazó be is csukja a szemét, az ütközéstől tartva.
A nyugalmat is jelképezheti, amint beborít, be- és eltakar mindent, és elcsitítja az állandó mozgást.
Egy természeti jelenség, és mennyi mindent meg lehet rajta keresztül figyelni...

Anya, apa, gyermek(ek) - közösen növekedő lények

Egy korábbi levelemből idézek
Téma: dackorszak, kezelhetetelennek tűnő helyzetek, anyuka ideges folyton...

Én úgy gondolom, hogy sorsok és családok bizonyos okból vannak egy helyen, egy időben, azaz mindig van mindennek oka, még annak is, az egyik kisgyerek miért kezelhető könnyen, és könnyebb így a szülőkenk, a másik pedig miért viseli olyan nehezen magát. És ez nem feltétlen a szülők hibája, hogy a gyerekek hogyan viselkednek, hanem "hozott anyag", hozott következmények (akár az előző életekből is - így tartom logikusnak) És ez azt is jelenti, hogy akinek nehéz a családi élete, annak lehet, hogy más könnyebben megy, és viszont. De akinek szép "langyos" az élete, az is biztos, hogy nem tud annyi mindent tanulni és fejlődni, mint aki tele van próbákkal az élete folyamán.
Ez az egyik, illetve a másik, hogy mindannyian fejlődni vagyunk ezen a világon, ahogy Te is írtad, igyekszel tanulni akár másoktól is. Szerintem a fejlődéssel épp ezek a dolgok is együtt járnak. Hogy van, hogy nem tudjuk azt tenni, amiről a fejünkben már tudjuk, hogy úgy lenne helyes.
És van olyan helyzet is, amit "túl kell élni", mert nem bír az ember ránézni kívülről, de - és ez fontos -, hogy közben kifejlődhet az ereje, a "kibírás" közben.
A daccal kapcsolatban szerintem is egy első ellenszegülése a kisgyereknek a világgal. De azt is látnia kell a gyerekeknek, hogy nem mindent szabad. És ez a feszültség ahogy azt hiszem Te írtad, "elvezethető" egy másik formába, amikor lehet, amikor nem burjánzott túl. Viszont mi szülők, sem mindig vagyunk olyan állapotban, amiben kellene. Ez természetes valahogy. Ami fontos, és ezt egy pszichológustól is hallottam, hogy megadja az ember a határokat, az eszközök tőlünk függnek. Viszont a szeretve lenni érzése nem szabad, hogy eltűnjön. azaz a kisgyerek azt érezze, szeretjük, de ez a tette most nem volt helyes.
Másrészről szerintem a férfiak tudják nagyon azt a hatást (és talán főleg a kisfiúkra) gyakorolni, hogy megtiltanak valamit úgy, hogy utána nyoma sem marad. Míg mi nők utána lelkiismeret furdalástól gyötörten állunk, és félünk.
Nekünk nőknek, a megértés segíthet, az hogy meg akarja érteni a helyzetet.
Ez lehetőség, hogy legközelebb már ne annyira jöjjünk ki a sodrunkból, csökkenjen a lelkiismeret furdalás, a félelem.
Ez nálam úgy nézett ki, hogy volt már olyan, hogy csak néztem, hogy Gergő most miért is hisztizik. Megértettem, nem értettem egyet azzal, amit akart, megtiltottam, és vártam, hogy elmúljon.
És szerintem, aki nem volt még ilyen helyzetben, az az ember nem tudja,átérezni, hogy milyen is ez, emiatt nincs is joga, hogy megítéljen.

A tömött busz és a bátorság

Minden reggel a buszon diákok hering-tömegével kell megküzdenünk leszálláskor. Korábban nagyon komoly félelmet, sírásba hajló remegést figyeltem meg kisfiamon. Egy alkalommal az egyik leszálló elé ő akart befurakodni, de mivel ő a kicsi, nem vették észre, és ezt úgy élte meg, hogy majdnem fennmaradtunk, jaj-jaj. Ekkor azt mondtam neki, hogy ilyenkor mondja a lánynak, hogy légyszives engedj le, mert ha csak így sírni kezd el, abból a másik nem láthatja, hogy mi volt az ő valódi szándéka. Szóval bátornak kell lenni.

Nehány nappal vagy talán még hetekkel is később Gergő ment elől törte az utat, és ahogy jóval előtte megbeszéltük mondta a leányzóknak, hogy légyszives engedjetek le. Ekkor nagyon megdicsértem. Megerősítettem benne, hogy milyen bátor volt.

Ma már nem is láttam rajta félelmet, szorongást. Egyszerűen oadállt és szépen "hagyta", hogy az emberek elrendeződjenek, majd késlekedés nélkül szépen leszállt.

Csodálatos pélája volt ez számomra a félelmek elűzésének:

Ismétlődött a helyzet minden nap. Minden nap jött a félelem. Aztán a lelke kapott egy-két objektív meglátást, tanácsot. És lehetőséget (nem nyomakodtam mindig előre helyette), hogy ő egyedül ki is próbálhassa azokat. Ez a két dolog egyszerűen a bátorság felé vezette őt. Ehhez odaadás és bizalom társult: a tanácsadó, az anyukája jót akar neki, és segítségnek mindig ott áll mellette, ha mégis elvétené a dolgot.

Indiai regék és mondák - ma is táplálnak?

Valamiért az Indiai regék és mondák kerültek a látóterünkbe, és minden este abból olvasunk.

Dicső Ráma története van soron, aki mindenféle ráksaszákkal (erdei félelmetes, átváltozásra is képes lényekkel) kell, hogy megküzdjön bujdosása alatt.

Egy teljesen másik világba kalauzol, és talán egy teljesen másik gondolkodásmódba is. De valahogy sokkal természetesebb, az életet teljességében elfogadó és befogadó nézőpontból láttatja az életet. Ebben minden tettnek oka van (még amit valaki gonoszságból követ is el a hős ellen) és minden cselekedet sorsszerű is. A természet lényei, köztük az ember is egy nagy egységet alkot. Nincs elkülönülés, inkább a lények közötti értékes kapcsolatokat mutatja. Például egy csúf óriás szörnyről, aki Rámára támad kiderül, hogy egykor elátkozták, kitaszították az istenek, s emiatt kell csúfként bolyongania, vezekelnie a földön. Rámára támad, s a hős már épp el akarja pusztítani, amikor a torz alak elmondja történetét: addig kell ebben a csúf testben vezekelnie, míg egy hős meg nem szabadítja ettől az átoktól. Így a csúf óriásnak és a dicső Rámának együtt teljesedik be a sorsa. Az egyik kiszabadulhatott szellemét elhomályosító hús-börtönéből, a másik pedig hősi erejét erősíthette meg, s az erdőben lakó remetéket is megszabadította a fenyegető veszélytől.

Aztán ott vannak a csodálatos emberek közötti kapcsolatok! Szeretet természetes ragaszkodással, tisztelettel és igazságossággal tele.

A hősök jellemzői, hogy nagyszerűek, nemesek, egyenesek, dicsők (csupa olyan szó, amit ma nem használunk). Ám ettől az egész történet lelket emelővé válik. Valami láthatatlan fény derengi be e kép-folyamot.

Lehet, hogy naturális néhol a megfogalmazás: harcról, néhol csöpögő vérről van szó (ezeket a mondatokat ki szoktam hagyni felolvasáskor). A mögötte lévő maradandó mondandó azonban mindenképpen szép, és érték: az emberben zajló belső harccal szembesít, és tanít a megoldási módokról (szimbólumok formájában), tanít az emberi kapcsolatok színességéről, mélységéről, és az indiaiak ősi, teljesebb világképébe vezet hajlékony, színes megfoglamazással és .

Új lendület

A reggel pörgetett erénykerék idézetről kérdeztem Gergőt délután:

"Ha az bánt, hogy nem teheted azt, amit helyesnek ítélsz, nem okosabb-e fokozott erővel tevékenykedni, mint bánkódni? " Marcus Aurelius

- Sikerült lelkesen viselkedned? Ami az idézetben volt, hogy ha a lendületedet megállítaná valami akkor keresni kell másik dolgot, amit folytathatsz?
- Igen. A Nagylevi nem engedett be a játékba és aztán a másik Levivel pedig egy új játékot találtunk ki.
- De jó, akkor nem szomorkodtál rajta, hogy a Nagylevi nem játszott veled, ugye?
- Nem.

A szavak értéke

"A szavak értékét nem az adja meg, ami bennük rejlik, hanem amit felszabadítanak."

Jorge Angel Livraga Rizzi

Szellem lélek test. Hogy születik a kisgyerek?

- A szellemek azt mondják, hogy húúúú? - kérdi Gergő.

-Hát attól függ, mire gondolsz, mi az a szellem? - kérdem.

-Vannak rossz és vannak jó szellemek. - válaszolja.

-A szellemre vagy a lélekre gondolsz? Mert az emberben a lélek, azaz agondolatok és érzések lehetnek rosszak, a szellem pedig, ami örökké jó.

-Igen, a szellem, ami mindig van, s az emberek azért jönnek a földre, hogy megtisztítsák a lelküket. -mondja összegezve ő.

Kisvártatva újabb kérdés:

-Hogyan születik az ember?

-Van egy pár, egy nő és egy férfi, akik szeretnének kisgyereket. -kezdem. Majd gondolkodok...

-És akkor a kisgyerek Szellemét az istenek egy fonálon leengedik. Aztán eleresztik a fonalat. És így születik a kisgyerek. - fejezi be ő.

Helena Petrovna Blavatsky: Az oktatásról néhány gondolat

Az oktatás szerepe:

"...művelnie és fejlesztenie kell a gondolkodást, meg kell tanítania az embereknek, hogyan viseljék el jól a sorsukat, meg kell erősítenie akaratukat és fel kell ébresztenie bennük a szeretetet, összetartást és testvériséget embertársaik iránt így formálva jellemüket. ..."

Reggeli buszfantáziák

Reggeli buszutazásunk során, míg az óvodához eljutunk, mesekitaláltósat játszunk. Valamelyikünk elkezdi, egyszer volt hol nem volt ... egy kisegér, egy varázsló, egy szegény ember, és aki eszünkbe jut. A rövid részleteket, eseményeket váltakozva mondjuk, egyikünk majd másikunk fantáziájából külön-külön, mégis együtt teremtjük a történetet eggyé. Érdekes reggeli szövevényt szövünk (kicsit néha álomszerűt, közel az éjszakához), s mire odaérünk az ovi bejáratához, igyekszem lekerekíteni a történetet.
Ma valahogy sehogy sem akart lekerekedni, mert egy varázslóról és egérkéből lett tanoncáról volt, szó, akik láthatatlanná váltak és nem ismerték a varázsigét, amivel visszaváltozhatnának.

- Akkor ezt holnap majd folytatjuk, jó? - kérdeztem. - És mivel egy hősattól hős, hogy van célja, akkor a varázslók azért induljanak el, hogy megtudják a láthatatlanságot feloldó varázsigét.
- De nem, nem, segítsenek mindenkin! - volt a hozzátoldás.
- Igen, kell a cél is, és közben pedig segítenek mindenkin. - Szedtük össze az ötleteket, és adtunk új szempontot holnapi mesénkhez.

- Igen, mert a mesékben is mindig így van: elindul a hős és közben segít mindenkinek, akivel találkozik. - mondta Gergő, és már sorolta is a meséket, amik eszébe jutottak.

Folytatjuk a jótetteket is a haladást is a cél felé.

Adventi ajándékok - az angyalkáktól

Második éve - így kipróbáltnak mondhatóan - az adventi minden napi apró ajándékok érkezése így zajlott nálunk:

December elsejére az angyalok írtak egy levelet. Miszerint az, aki jól viselkedett az évben, a karácsony elérkezte előtt minden nap kaphat egy kis ajándékot. De cserébe minden este egy kis papírkára fel kell írni egy jócselekedetet, amelyet aznap sikerült megtenni. Így ninden nap, szorgalmasan kikérdezzük Gergőt. Ez az "elszámolás" ideje, amolyan gyerek tapasztalat-levonás, és egyben megerősítése is a kis győzelmeknek. Reggelre pedig mindig van valamilyen kis apró kincsecske a dobozban (szaloncukor, mini toll, vonalzó, matrica stb.)

Egyik nap dilemmába kerültem, hogy este mindketten elfelejtettük a jócselekedetet leírni. Gondolkoztam, hogy azért mégiscsak kellene ajándék... De átgondolova a dolgot arra jutottam, ha nem lesz jutalom, akkor sokkal erősebb a tapasztalat: Jótett helyébe jót várj. Azaz a karma tanítása, hogy cselekedeteink meghatározzák jövőnket, mert minden tettnek oka van, s minden tettünk egy új következmény kiindulópontjává is válik. A jó tettnek jutalom, a rossz tettnek fájdalom lesz az eredménye. A mulasztáskor pedig, ha elmarad a helyes tett, ugyanúgy nincs jutalom...

Így azóta szorgosan írunk minden nap. Én pedig, angyalkaként (ami nagyon felemelő tud lenni) minden nap késő este belopódzom, hogy valami meglepetést csempésszek a dobozkába, melyet reggel nagy áhitattal, örömmel és kíváncsisággal veszünk ki.

A szavak zenéje

Templomkert
Szent fönn Négy majd
kert lenn fém mély
bő tág cseng: csönd
lomb: éj Szép, leng,
tárt jő, Jó, mint
zöld kék Hír, hült
szárny, árny. Rang, hang.
Weöres Sándor

Igen, alapvetően a verset felülről lefelé kell olvasni az egyszínűeket egymás után. Szerintem jó, ha a szavakat jelentésüknek megfelelően próbáljuk kimondani. És lehet több "szólamban" is mondani, hogy mindenkinek lesz egy "szólama", az egyik szín, amivel kezd, és folytatja onnan a verset, ahol tart. Így egy szép zengéssé alakulnak a szavak, ahogy a 4 különböző szó együtt hangzik.

A dal

"A dal madárrá avat."
Weöres Sándor

Ki válik intelligens gyerekké Albert Einstein szerint?

„Ha azt akarjátok, hogy intelligensek legyenek a gyerekeitek, olvassatok nekik tündérmerséket. Ha azt akarjátok, hogy még intelligensebbek legyenek, olvassatok nekik még több tündérmesét.”
Albert Einstein