Gyerekeknek tartott foglalkozásunkon a gyerekek az egyik pillanatban hernyóvá alakultak. Vittünk magunkkal egy nagy kendőt, ami mindenfélévé átvarázsolódott a foglalkozás folyamán, s most épp a báb külső burkává lényegült át. A gyerekek bekucorodtak a nagy kendő alá, akinek kilógott a lába, az gyorsan behúzta - mert ugye a bábból nem lógnak ki mindenféle testrészek. :) A bábban különös és egyben hatalmas változások zajlottak, varázshangokkal kísérve, s eljött a pillanat, hogy túl szűkké vált a báb belseje, s ki kellett repeszteni, ki kellett jönni a napvilágra. Ekkor még egy dal erejéig szárogattuk a szárnyainkat, közben az elképzelt napsütés cirógatta az arcunkat. Majd a következő dallal nekilendültek szárnyaink az égbe, majd virágról virágra. A gyerekek szemében különös boldogságot láttam: az átalakulás boldogságát. Másnak lenni, mint amik voltunk: megtisztultunk a hernyóság földhözragadságából, és csodálatos, levegőt meghódító lényekké válhattunk.
A képzelet ereje hatalmas erő: megtisztít, átalakít, boldoggá tesz. És nem kell hozzá más, csak mi magunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése