Az élőlények (növények, állatok) világában az együttműködés, a kölcsönös adok-kapok természetes és az élet alapfeltétele. A neveléssel kapcsolatban is elgondolkoztatott ez. Sokszor elvárjuk, hogy segítsen a kisgyerek ezt és azt megtenni, elrakodjon a szobájában, segítsen a főzésnél. De sokszor a hétköznapok rutinjában, sodrásában fel sem tűnik, hogy közben úgy kérünk, hogy mi nem is adtunk. Pedig az együttműködésnek a kölcsönösségen kell alapulnia. Én adok, s te is adsz. Én segítek neked és te is nekem. Na jó, de egy kisgyereknek nincs a fejében kötelesség. Vagyis igen, csak máshogy. Az ő rendjében a játék (ami egyben élményei feldolgozása, tanulás) az ő kötelessége. Így miben segítünk neki? Ha játszunk vele. S így a kölcsönösségre "jogunk" lesz. Tapasztalataim szerint sokkal szívesebben segítenek a gyerekek, ha már ők is kaptak "segítséget" a játékukban. Egy kis közös játék, s utána jöhet a mi "játékunk": főzés, mosás, takarítás. S ebben ő is szívesen részt vesz. (Persze ehhez nekünk is tudatosítanunk kell, hogy ne csak túllenni akarjunk ezeken a mindennapi kötelességeken, hanem megtaláljuk benne azt, amért szerethetjük: a tisztaságot, amit teremtünk, vagy az átalakuló ételek varázslatosságát.)
Így hát ha segítünk gyermekünknek ő is szívesebben fog segíteni nekünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése